The Speed Project, a verseny, amely semmihez sem hasonlítható

Rendhagyó: különleges, szokatlan, ritka, különös, figyelemre méltó, a megszokottól eltérő, páratlan; összehasonlíthatatlan, egyedülálló, példátlan. Ehhez a jelzőlistához nyugodtan hozzáadhatnánk az utánozhatatlant is, mert tökéletesen illik a The Speed Project versenyére. A német Nils Arend fejében 2013-ban megszülető eseményt 2014-ben rendezték meg első „hivatalos” rajtjával. Mitől különleges ez a verseny az Los Angeles és Las Vegas közötti 500 kilométeren túl? A The Speed Projectnek nincs hivatalos weboldala, nevezni sem lehet, és semmilyen szabály nem rögzíti, hogyan kell megtenni a két amerikai város közötti távot. Teljes a szabadság: minden csapat maga választ útvonalat, létszámot, váltási rendszert. Éppen ettől egyedülálló a verseny. Ahogy egy exkluzív szórakozóhelyre is csak kapcsolaton keresztül lehet bejutni, itt is egy privát WhatsApp-linken keresztül lehet nevezni. A kiválasztás állítólag egyetlen kérdésen múlik: miért akarsz elindulni a Speed Projecten? Az éjszakai élet és a futás összekapcsolása Nils Arend múltjából ered, aki hosszú éveken át járta Berlin éjszakai klubjait. Erről később még lesz szó…

Lenyűgöző látni, ahogy egy olyan világban, ahol az underground mintha kiment volna a divatból, új formát ölt és átalakul a nyugati világ egyik legfelkapottabb társadalmi jelensége, a futás körül. A nevadai sivatagban minden évben megrendezett Burning Man fesztiválhoz is hasonlított The Speed Project összehozza a bulizókat, a művészeket és azokat a sportolókat, akik az anarchia, vagyis a szabályok hiányának élményét keresik. „Ez nem azt jelenti, hogy törvényt lehet sérteni – pontosított Nils Arend egy 2021-es interjúban –, de az esemény nincs hivatalosan engedélyezve, nincs rá engedély. Ha megállít a rendőrség, egyszerűen azt mondod: „Egy baráti társaság vagyunk, Las Vegasig futunk”.

Egy verseny, amelynek nem is kellene léteznie

A Speed Project a modern futás széles palettáján is valóban eredeti jelenség. Nem hivatalos, nem igazán engedélyezett, és teljesen szembemegy mindazzal, amit a nagy nemzetközi versenyekről ismerünk. A szerencsés résztvevők számára mégis legendás esemény. Az alapelv legalábbis látszólag egyszerű: 500 kilométert kell megtenni a Santa Monica Pier és a híres Welcome to Fabulous Las Vegas felirat között. A csapatok többsége váltóban fut, általában hat fővel, miközben egy furgon kíséri őket a sivatagon át. A legfontosabb szabály azonban éppen az, hogy szinte nincsenek szabályok. Hivatalos útvonal sincs. Minden csapat maga választja meg, merre halad. Egyesek a leggyorsabb utakat részesítik előnyben, mások rövidebb, ám nehezebben járható útvonalakkal próbálkoznak. Az egyetlen elvárás: a lehető leggyorsabban eljutni Las Vegasba.

A The Speed Project 2026-os kiadása fordulópontot hozott, különösen a szóló kategóriában: a brazil futó, Gabriel Bastos Barros, akit a barátai csak Bielnek hívnak, lenyűgöző új rekordot állított fel. A tetovált futó 67 óra 15 perc alatt teljesítette a távot, ezzel minden idők legjobb szólóeredményét érte el ezen a pályán. A Berlinben élő művész és ultrafutó tökéletesen illeszkedik a verseny kísérletező szellemiségébe. Olyan győztes, akinek szinte meg volt írva a neve a Speed Project történetében. Ráadásul Hoka-felszerelésben nyert, ami jól mutatja, hogy az underground sokáig nem marad underground…

A futók hőség perzselte sivatagi tájakon vágnak át. A hosszú, egyenes szakaszokon száguldó kamionok mellett haladnak el, kóbor kutyákkal találkoznak a pusztában... Egyedülálló élmény, a teljes szabadság pillanata a vad és zord természetben, egy kiszakadás a hétköznapok szabályai közül.

Nils Arend, a rave-ektől a versenyekig

A rendhagyó kaland mögött tehát egy rejtélyeket kedvelő figura áll: Nils Arend. Arend Németországban született, de mintegy tizenöt éve Kaliforniában telepedett le. Akkoriban alig beszélt angolul, és kevés pénze volt. Los Angeles felfedezéséhez futni kezdett. Sokat. A futással való kapcsolata már ekkor is egyfajta engedetlenség volt: „Bentlakásos iskolába jártam, éjszakánként kiszöktünk bulizni. A haverjaimmal futóruhákat rejtettünk el a bokrokban, mielőtt elindultunk. Reggel visszamentünk, átöltöztünk, és úgy tettünk, mintha futni lettünk volna.”

Az Egyesült Államokban főként szörfösök és kreatív szakemberek között mozgott, miközben a reklámszakmában dolgozott. Egy barátja felvetésére, hogy szervezzenek egy versenyt, a Long Beach és Manhattan Beach közötti 56 kilométeres útvonallal kezdte el országúti kalandját. „Az tetszett benne, hogy különböző tájakon vághattunk át: ipari kikötőkön, Palos Verdes szikláin, tengerparti városokon… ” – meséli Nils Arend. Aztán egy nap előállt az ötlettel: „Mi lenne, ha egészen Las Vegasig futnánk?”. 2013-at írunk, ezzel kezdetét veszi a Speed Project. Hat futó áll rajthoz. A következő évben újabb csapatokkal folytatódik a kísérlet. Ma már több mint harminc országból érkeznek résztvevők. Arend azonban ragaszkodik a verseny eredeti szellemiségéhez. Továbbra sincs weboldal. Nyilvános nevezési űrlap sincs. Reklám sincs.

Mit gondoljunk erről egy olyan egykori reklámszakember esetében, aki számos németországi és amerikai ügynökségnél dolgozott?

Az egyetlen bejárat hozzá vezet. A meghívások szájról szájra vagy WhatsAppon terjednek. Arend számára ez a verseny nem pusztán sportesemény. Ez egy szubkultúra. A futás egy másik felfogása. A fiatalkorából örökölt punkesztétika, amelynek idején elhagyatott németországi helyszíneken szervezett rave-eket, az egész kalandot átjárja. A rajt előtti eligazításon a futókat egy olyan ajtó előtt fogadja, amelyre kék ragasztószalagból ezt a feliratot rakták ki: „F--- you and your rules ”. A verseny előtti briefing helyszínén hamisítatlan berlini hangulat uralkodik.

Kaland, amely felfed valamit

Évről évre a világ minden tájáról érkeznek futók a hívásra. Tapasztalt maratonisták, influenszerek, aktivisták, művészek... Egyesek sportcélokkal vágnak neki, ahogy Biel tette idén. Mások egyszerűen át akarják élni ezt a kalandot. Mindannyiukban közös azonban a kíváncsiság: látni akarják, mi történik, ha több tíz órán át, alvás nélkül futnak. A sivatagban a fáradtság mindent felnagyít. A csendek hosszabbá válnak. Az érzelmek figyelmeztetés nélkül törnek felszínre. És ott vannak azok a lebegő pillanatok is, amelyeket csak a nagy utazások adhatnak. Napfelkelte Nevada üres országútján. A szél zúgása a forró aszfalton. Az a különös érzés, amikor a semmi közepén futsz, és csak néhány barát vesz körül. Az amerikai tágas vidékek ilyen kincseket rejtenek, és továbbra is ezek vonzzák a szabadságra vágyó embereket.