Interjú Vincent Bouillard-val és Baptiste Chassagne-nal, az UTMB 2026 két favoritjával, akiknek keresztezik egymást az útjai

Vincent, nyolc héten belül két 100 mérföldes versenyt teljesít. Hogyan vág neki ennek a kettős kihívásnak?

Az egyik dolog, ami miatt úgy döntöttem, hogy rajthoz állok az UTMB-n, éppen az volt, hogy utána szabadságot vehessek ki, és hosszabb pihenőt tartsak. Két 100 mérföldes versenyt nyolc héten belül teljesíteni egyáltalán nem mindennapi dolog, ezért nagyon várom már, hogy a testem és a fejem is pihenhessen, és a családommal töltött időt ne az edzés diktálja.

Félt attól, hogy a Western States után a teste azt mondja: elég?

Nem igazán. Igyekszem emlékeztetni magam arra, hogy minden átmeneti. Amikor nem megy jól, azt mondom magamnak: „ez is el fog múlni”. Ugyanez igaz az ultrára is: amikor jön egy szakasz, amelyben minden rendben van, az általában nem tart sokáig, és nagyon gyorsan fordulhat a helyzet. Összességében türelmesnek kell maradni, és elhinni, hogy ez is elmúlik. Tudjuk, hogy szenvedni fogunk, tudjuk, hogy rengeteg, rendkívül erős jelzést küld majd a szervezetünk, és készen kell állnunk ezek fogadására. Nem szabad már az első jelzésnél azonnal stratégiát váltani.

© UTMB

Milyennek ítéli a formáját a rajt előtt?

Nyilván más a helyzet, mint két éve, amikor az UTMB-re készültem, hiszen először időt kellett hagynom a Western States utáni regenerációra. Mentálisan viszont azt kell ismételgetnem magamnak, hogy nem nulláról indulunk minden edzésblokk elején. A Western States-re elvégzett teljes edzésmunka az UTMB-n is hasznomra válik. A két verseny között eltelt nyolc hétben csak az utolsó simításokat végeztem el, és ismét olyan terepen edzettem, amely jobban hasonlít az UTMB útvonalára. Az is sokat segít, hogy ezek a terepviszonyok jobban fekszenek nekem, mint a Western States pályája.

Akkor százszázalékosnak érzi magát?

Ha nem lennék százszázalékos állapotban, nem álltam volna rajthoz. Nem helyeztem magamra nyomást, és nem szabtam ultimátumot sem. A versenynaptár miatt a legtöbb sportoló már januárban benevez az UTMB-re, de utána az idény alakulásától függ, hogy végül mi történik. Mivel a Western States nagyon jól sikerült, először arra figyeltem, mit jelez a testem és a fejem: fizikailag és mentálisan hogyan érzem magam a verseny utáni napokban és hetekben.

Augusztus folyamán őszintén szólva még nem tudtam, hogy indulok-e az UTMB-n, mert semmiképpen sem akartam elhamarkodott vagy felelőtlen döntést hozni. Aztán fokozatosan világossá vált, hogy azon a hétvégén sehol máshol nem szeretnék lenni, csak Chamonix-ban. A HOKA július végi edzőtáborában, amikor három nap alatt megkerültük a Mont-Blanc-t, láttam, hogy könnyedén zárom a napokat, nagyon jól érzem magam. De hangsúlyozom, hogy a fizikai oldal mellett a mentális felkészültség is számít: egy 100 mérföldes versenyen készen kell állni a szenvedésre és a holtpontokra. Ha valaki fejben nem kész arra, hogy ilyen helyzetekben is küzdjön, nehéz célba érni, és még nehezebb versenyben maradni.

Őszintén igyekszem figyelmen kívül hagyni a múltat, és azt mondani magamnak, hogy a rajtvonalon ismét valamennyire nulláról indulunk.

Változtat valamit az UTMB megközelítésén, hogy megnyerte a Western States-t?

Ez egyértelműen az a verseny, amely a legtöbb médiafigyelmet kapja, mégis rengeteg időt töltünk egyedül, különösen éjszaka, amikor alig látunk valakit. Éppen ezért nagyszerűnek tartom: tudjuk, hogy amint elhagyjuk Notre-Dame-de-la-Gorge-ot, és megkezdjük a kaptatót a Bonhomme-hágó felé, újraosztják a lapokat. Onnantól az önéletrajzban szereplő eredmények már nem számítanak. Mindannyian újra megpróbálhatjuk, és a végén a legjobb nyer.

Pszichésen felszabadító érzés, hogy már teljesített egy ilyen versenyt?

Igen, ugyanakkor nem azért indulok ezen az UTMB-n, hogy megmutassam magam, majd kocogjak egyet. Ha rajthoz állok, versenyezni akarok, és az a célom, hogy 2024-hez képest előrébb lépjek. Az elsődleges cél mindig a célba érés, mert ez az útvonal rendkívül hosszú és kegyetlenül nehéz. Utána viszont egyértelműen az a célom, hogy harcban legyek a helyezésekért, és jobb teljesítményt nyújtsak, mint 2024-ben.

© UTMB

Most már más címkével érkezik…

Igen, és lehet, hogy az Egyesült Államokban aratott győzelmemmel valamennyire le is vettem magamról a nyomást. Ugyanakkor 2024-hez képest most nagyobb elvárások övezik a versenyemet, hiszen két éve ilyen egyáltalán nem volt. Ez valahogy kiegyenlíti egymást. Lehet, hogy a hétvégén egy olyan versenyző áll majd az élre, akire senki sem számított, és teljesen újraírja a lehetőségek határait. Az az álmom, hogy még mindig a győzelemért harcoljunk, amikor La Flégère felé kapaszkodunk. Ez fantasztikus lenne, ilyen még nem történt az UTMB-n. A mezőny élének általános fejlődését látva szerintem a sportág újabb szintre lép. Most már nagyon várom, és rendkívül boldog vagyok, hogy ennek részese lehetek.

© UTMB

Baptiste, azért tér vissza, hogy megszerezze azt a kis pluszt, ami 2024-ben hiányzott a győzelemhez?

Nem mondanám, hogy kizárólag ezért a hiányzó kis pluszért térek vissza, de valóban szükségem volt egy szünetre. Olyan ember vagyok, aki az érzelmein keresztül versenyez, és amikor úgy érzi, hogy valami kerek egészet alkotott, kiadja magából az érzelmeit, utána pedig időre van szüksége, hogy újra feltöltse az energiatartalékait. Szükségem volt erre a szünetre, hogy ismét felébredjen bennem a vágy. És persze azért is, hogy fejlődjek. 2024-ben felismertem, miért sikerült jó teljesítményt nyújtanom, de azt is, hogy miért nem volt teljesen kerek a versenyem. Azonosítottam a gyenge pontjaimat, és két évet adtam magamnak, hogy dolgozzak rajtuk, majd erősebben térjek vissza.

© UTMB

Melyek voltak ezek a gyenge pontok?

Gyakran mondják, hogy az UTMB gyors pálya. A verseny első kétharmadára ez szerintem igaz is. Az utolsó harmadot azonban önmagában nézve már kifejezetten technikásnak mondanám. Ha csak ezen a szakaszon rendeznének versenyt, egyáltalán nem ugyanaz a futó nyerné meg, mint az első kétharmadot. Ezért meredekebb, hegyesebb és technikásabb terepen kezdtem edzeni, hogy jobb legyek lefelé, és tapasztalatot is szerezzek. Mindezt megtaláltam a Diagonale des Fous-on.

Nagyon szeretném legyőzni a 2024-es önmagamat, mert ez azt jelentené, hogy fejlődtem.

A hét elején a húga remekül szerepelt, harmadik lett az MCC-n. Hogyan élte meg ezeket az érzelmeket, és nem vitték el túlságosan az energiáját?

Egyáltalán nem próbáltam kontrollálni az érzelmeimet. Őszintén szólva teljesen váratlan volt, hogy a húgom, Juliette, harmadik lett az MCC-n. Nem edz mindennap, egyáltalán nem a teljesítményorientált sportolói utat járja, ezért ez igazi meglepetés volt. Nem készültem ezekre az érzelmekre, egyszerűen átéltem őket. Amikor láttam, hogy harmadik lett, az ágyamon ugráltam, mintha a Saint-Étienne gólt szerzett volna. Csak a pozitívumokra koncentráltam, és őszintén úgy éreztem, hogy a hetem máris sikeres. A húgom hihetetlen élményt élt át, és megértette, miért edzem én minden nap: hogy átélhessek ilyen pillanatokat.

Vagyis csak jó energiák vették körül?

Édesapám azt mondta: „Megnyitottuk az éremgyűjtést.” Amikor egy olimpián vagy világbajnokságon az első nap jó lendülettel indul, az mindenkit mosolyra fakaszt. Én is valahogy így érzem, mintha a jelek kedvezőek lennének. Lehet, hogy szombaton már egészen mást mondok majd. De két évvel ezelőtt aláírtam volna, hogy pontosan ott legyek most, ahol vagyok. Így haladok tovább a versenyig, lépésről lépésre, és szerintem jó lesz.

Elég sok időt töltöttem Vincent-tel, és megtanított arra, hogyan gondolkodik egy győzelemre törő versenyző.

Mit érez a rajt előtt?

Azt érzem, hogy összhangban vagyok az úttal, amelyet bejártam. Voltak magas- és mélypontok. A jó időszakokat mértéktartóan élveztem, a nehézségeken pedig úgy jutottam túl, hogy közben tanultam és gazdagodtam általuk. Nem mondhatom, hogy érzem, valami nagy dolog fog történni, mert ez nem lenne igaz. Abban viszont elég biztos vagyok, hogy bármi történjék szombat délután vagy este, elégedett leszek az eddig megtett úttal. Az eredménytől függetlenül tudom, hogy fejlődtem.

© FFA

Ezzel az úttal kapcsolatban már 2021-ben azt mondta, hogy három-négy éven belül dobogóra szeretne állni az UTMB-n. Ehhez képest előrébb jár…

Igen, ez biztos. Most már az új cél a verseny megnyerése. Ez az, ami igazán álmodozásra késztet. Nemzetközi sportolókkal együtt mozogva az az érzésem, hogy mi, franciák nehezebben vállaljuk fel ezt az ambíciót. Elég sok időt töltöttem Vincent-tel, és ő is megtanított arra, hogyan gondolkodik egy győzelemre törő versenyző. Ezt a szemléletet magamévá tettem, és szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy jól sikerült a Diag’. Az UTMB-n azonban olyan népes és sűrű a mezőny, hogy túlzott magabiztosság lenne kijelenteni, hogy kizárólag a győzelemre hajtok. Egyáltalán nem ez az egyetlen forgatókönyv, amellyel elégedett lennék. Nagyon szeretném legyőzni a 2024-es önmagamat, mert ez azt jelentené, hogy fejlődtem. Ha ez sikerül, utána már előre tekinthetek, és megpróbálhatok még jobb lenni. De először ezen szeretnék javítani. Szerintem már az is szép cél, ha 20 óra 22 percnél jobb időt futok.