Julie Garnier, az ultra-trail alázattal

Elege lett az időeredmények hajszolásából. Julie Garnier, aki a pályán és terepen kezdte, majd az országúti versenyzésig jutott, ma így magyarázza, miért vonzza a trail. A fiatal sportoló 13 éves kora óta fut, maratonon már három órán belül teljesített (2:56:49 Londonban), 10 kilométeren pedig 36:57 a legjobbja. Most új, vadabb tájak felé fordul, a terepfutó ösvények világába.

Trail közben már nem figyelem a tempómat. Nincs többé az a kényszer, hogy egy adott távon egy meghatározott iramot tartsak, ahogy maratonon vagy 10 kilométeren. Egyszerűen az élményért futsz, hogy kiélvezd a tájat.

A fiatalon megszerzett, komoly futómúlttal rendelkező Julie, aki időközben sikeres tartalomkészítővé is vált, tavaly szeptemberben teljesítette első 100 kilométeres versenyét a Nice Côte d’Azur By UTMB mezőnyében. A 113 kilométeres, 5400 méter szintemelkedést tartalmazó pályán az ötödik helyen ért célba.

Pályaváltása egy belső igényre adott válasz, ahogy ő maga is elmondja. „Trail közben már nem figyelem a tempómat. Nincs többé az a kényszer, hogy egy adott távon egy meghatározott iramot tartsak, ahogy maratonon vagy 10 kilométeren. Egyszerűen az élményért futsz, hogy kiélvezd a tájat. Persze másfajta kihívások itt is vannak: rengeteg bizonytalanságot kell kezelni, a terepet, a frissítést, az időjárást… Ezeket előre nem lehet kontrollálni, ezért a rajt előtt valamennyivel kisebb a nyomás.”

© JG

© JG

© JG

Julie az új terephez is ugyanazzal a szemlélettel alkalmazkodott, amelyet minden általa űzött sportágban követ, és amelyet több ezer követőjének is rendszeresen átad: fokozatosan halad, és megfontoltan választ távot. Bár közel 15 éve fut, így állóképességi alapjai rendkívül stabilak, a trailben először a rövidebb, nagyjából 20 kilométeres távokon indult, majd fokozatosan lépett tovább a 40 és 50 kilométeres versenyekre. „Mielőtt komolyabban belevágtam volna a trailbe, már akkor is sokat futottam természetes környezetben. A terep tehát nem volt újdonság. A frissítésen viszont változtatnom kellett ahhoz képest, amit az országútról ismertem. Trailben meg kell tanulni jóval többet enni terhelés közben, és ezt a rutint edzésen is ki kell alakítani.”

Néhány hegyifutó edzés vagy rövidebb trailtáv jól megközelíti azokat az érzeteket, amelyeket a pályán végzett résztávok során tapasztalsz.

Az edzéseit is hozzá kellett igazítania új szenvedélyéhez. „Több mint egy éve nem léptem pályára, mondja mosolyogva. Az edzéseim valamelyest átalakultak: több a hegyre fel- és lefelé futás, emellett néhány rövidebb hegyi edzőtábort is beiktatok, hogy olyan környezetben készüljek, amely hasonlít ahhoz, amivel versenyen találkozom”, magyarázza a ma Marseille közelében élő sportoló.

Egyelőre nem hiányoznak neki a pályaedzések. Más módokat talált arra, hogy alaposan megdolgoztassa magát. „Biztosíthatom, hogy bizonyos hegyi edzések vagy rövidebb trailtávok nagyon közel hozzák a pályán végzett résztávok érzését”, állítja az a futó, aki továbbra is rendszeresen beiktat küszöbedzéseket és VMA-szakaszokat a programjába. Az alapok nem merülnek feledésbe.

Az eredmények is őt igazolták: 2026-ban megnyerte a Trail de Haute-Provence 30K-t és az UT4M 40 Chartreuse-t, harmadik lett a Balcons du Ventoux 2026-os versenyén, hetedikként zárt a SaintExpress 2025-ös kiírásán, a 2025-ös és 2026-os MCC-n pedig egyaránt bekerült a legjobb tízbe. Julie ezek után logikusan az ultra-trail felé tolta ki a határait, és már első próbálkozásra figyelemre méltó eredményt ért el: első 100 kilométeres versenyén ötödik lett Nizzában.

© 6000D

A nyár közepén a 6000D esemény három versenyének egymás utáni teljesítésével készült erre a megmérettetésre. A sort a 6D Crêtes nyitotta, 21 kilométerrel és 1300 méter szintemelkedéssel, amelyen nyolcadik lett. Másnap következett a 6D Lacs 25 kilométeren és 1500 méter szinttel, ahol ötödikként ért célba. A harmadik napon a 6D Marathont teljesítette 44 kilométeren és 2700 méter szintemelkedéssel, a 15. helyen. A három versenyből álló sorozat tökéletesen illeszkedett a felkészülésébe, Nizzában pedig már igazolta is formáját: első, 100 kilométernél hosszabb ultráján ötödik lett.

„Természetesen nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, mert összességében minden remekül alakult, még ha az ultrához elválaszthatatlanul hozzátartozó hullámvölgyek és jobb periódusok meg is jelentek. De egyik mélypont sem volt olyan, hogy ne tudtam volna folytatni. Szerintem a 40, 50 és 70 kilométeres távokon szerzett tapasztalat sokat segített abban, hogy mentálisan felkészüljek az első 100 kilométeremre. Tavaly nagyon megszenvedtem a Trail du Petit Saint Bernard 70 kilométeres, 4000 méter szintemelkedést tartalmazó versenyét. Ez továbbra is életem egyik legrosszabb futása: teljesen falnak mentem, rengeteget szenvedtem, ráadásul több szakaszon hóban kellett haladni. Nagyon nehéz volt, de ötödikként célba értem. Amikor Nizzában nekivágtam ennek a 100 kilométernek, eszembe jutott az a verseny, és arra gondoltam, hogy ennél rosszabb úgysem lehet. Ez segített helyén kezelni a nehézségeket”.

A nizzai nemzetközi versenyen elért ötödik helyezés azonban nem téríti le a saját útjáról. Bár hosszabb távon természetesen a 100 mérföldes táv is szerepel a céljai között, továbbra is hű marad a filozófiájához, és lépésről lépésre építi a pályafutását. „Nem akarom elsietni a 100 mérföldet. A 100 kilométer előtt megvártam, amíg magabiztosan teljesítem a maratrail távokat, és a 100 mérföld előtt is ugyanezt az utat szeretném járni: többször teljesíteni a 80, 90, 100 és 110 kilométeres távokat, mielőtt megteszem a nagy ugrást a 100 mérföld felé”.

Julie ugyanis már megtapasztalta, milyen ára lehet annak, ha valaki megelőzi a saját ritmusát, és túl nagy terhelést rak a testére: hosszú sérüléses időszakok állnak mögötte. Sok terepfutónőhöz hasonlóan ő is megküzdött a RED-S-szel, vagyis az alacsony energiaellátottsággal járó szindrómával, amely egy időre hátráltatta. „Megtanított arra, hogy jobban figyeljek a táplálkozásomra, és mindenekelőtt arra, hogy többet egyek. Nem volt evészavarom, nem fogyni akartam, az energiahiány teljesen tudattalanul alakult ki. Ennek fizikai következményei lettek: csonthártyagyulladás és fájdalmak jelentkeztek, amelyek miatt hónapokra le kellett állnom”, meséli a fiatal sportoló. „Amióta változtattam az étrendemen, egyszer sem sérültem meg, bár azért lekopogom”.

Julie a közösségi médiában is ezt a józan szemléletet szeretné átadni követőinek, ahelyett hogy saját eredményeit dicsőítené: „Szerintem fontos, hogy az ember időt adjon magának, és fokozatosan építse fel a sportolását, hangsúlyozza Julie. Ma már azt látjuk, hogy kezdők néhány hónapnyi edzés után ultraversenyen indulnak. Ez a formátum egyre népszerűbb, de egyelőre nincs elegendő tapasztalatunk arról, milyen fizikai, élettani és pszichés következményekkel járnak ezek a távok. Már most is sok sérülttel találkozunk, és szerintem a következő években ez nem fog javulni”. Julie ezért a közösségi felületein keresztül próbálja eljuttatni ezt az üzenetet követőihez. Egyszerűen és alázattal, minél többek érdekében.